Valentin napi gondolatok

Itt a február, vele a Valentin nap, a szerelmesek napja. Abban mindenki egyetért, hogy szerelmesnek lenni jó, és a lelke mélyén mindenki kiegyensúlyozott párkapcsolatra vágyik. A jó párkapcsolathoz nagyon sok lelki, érzelmi munka szükséges. Minden szerelem, melegség kialszik, ha nem kap fűtőanyagot, táplálékot, törődést. Két ember együttélését legjobban a megszokás, a hétköznapok szürkesége veszélyezteti. Az ok legtöbbször nem is a szeretetlenség, hanem csak a kényelmesség és a lustaság. A lelkünk bele tud ugyan törődni ebbe a helyzetbe, de a testünk kíméletlenül jelzéseket ad.

Egy fiatal nő azzal fordult hozzám, hogy az utóbbi időben többször kiújult a petefészek-gyulladása. Abban az időben kezdődtek a panaszai, amikor a férje nagyon sokat dolgozott, nagyon elutasító volt, s már nem volt kedve a feleségével házas életet élni. Az asszony viszont vágyott a gyengédségre, a szerelemre, a testiségre. Néhány hónap múlva jelentkezett az első petefészek-gyulladás, amiből sikeresen kikezelték, de a betegsége hamarosan kiújult. A kineziológiai kezeléseken tudatosodott benne, hogy a nőgyógyászati problémáit az elfojtott vágyak és ki nem mondott sérelmek okozzák. Ezek után nagy, tisztázó beszélgetések következtek a férjével, amikor is mindenki elmondhatta, hogy mire vágyik, mit szeretne, mit hajlandó megtenni a másikért. Szerencsére a férj is megértette, hogy az ő aktív közreműködése nélkül nem érhető el végleges javulás. Minden kapcsolat történés, valahonnan valahová tart. Jó-e az út, amin járunk? Haladunk-e előre, vagy már csak egyhelyben toporgunk. Mit hoz ki belőlünk az együttélés? Derűt, szabadságot, előrelépést, munkaképességet? Vagy rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? Bajainkért sokszor a másikat, vagy a külső körülményeket vádoljuk, holott mi formáltuk ilyenné azokat. Ha rendet teremtünk magunkban, legnehezebb helyzeteinkben is megtaláljuk a megoldást. Ezért tartom nagyon fontosnak az én-központúságot. Csak akkor tudok adni magamból, ha én is fel vagyok töltődve, ha bennem rendben vannak a dolgok. Meg kell tanulnunk becsülni és becsben tartani saját magunkat és vágyainkat.

Mikor a kezelések során arra kérem klienseimet, hogy sorolják fel az értékes tulajdonságaikat, szinte elakad a szavuk. Sajnos nagyon kevés dicséretben van részünk életünk folyamán, ezért hajlamosak vagyunk alábecsülni magunkat. Pedig a szeretet és a dicséret a legnagyobb lelki muníció egy kisgyermeknek és felnőttnek egyaránt. Pozitív tulajdonságainkat – akár szakember segítségével is – tudatosítanunk és erősítenünk kell magunkban. Az önbecsülés és a helyes önismeret teremti meg a jó párkapcsolat alapját is. Ne várjuk mindig mástól a megerősítést, támaszkodjunk saját magunkra, és mindig biztonságban leszünk. A többi csak ráadás.

Gálos Mónika kineziológus